Széchényi 2020

Komplex nemzetköziesí­tési programfejlesztés az Eszterházy Károly Főiskolán

TÁMOP 4.1.2.D-12/1/KONV-2012-0002


Angol és német nyelvű regionális szépkiejtési verseny

Az Eszterházy Károly Főiskola Német Nyelv és Irodalom Tanszéke, Anglisztika Tanszéke és Hallgatói Önkormányzata 2015. január 30-án nyolcadik alkalommal rendezte meg hagyományos idegen nyelvi szépkiejtési versenyét.


A megmérettetésen Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád megye középiskoláinak 11. és 12. évfolyamos diákjai vettek részt.

 

A versenyt dr. Zimányi Árpád, a Bölcsészettudományi Kar dékánja nyitotta meg. A rendezvény idén is nagy népszerűségnek örvendett, angol nyelvből 44, míg németből 39 versenyző mérte rajta össze tudását. A verseny első fordulójában a diákok egy ismert prózai szöveget olvastak fel a szakmai zsűri előtt.

 

A második fordulóba, ahol egy ismeretlen szöveg felolvasása volt a feladat, a tíz legjobb eredményt elérő versenyző jutott tovább. A zsűri a szép kiejtést, a helyes intonációt és az olvasás folyékonyságát értékelte. A legjobb versenyzők támogatóink jóvoltából az idén is értékes jutalomban részesültek.

 

A verseny résztvevőinek és a felkészítő tanároknak ezúton is gratulálunk!

 

A „Német nyelv" kategória legjobbjai:
1. Toldi László Arnold – Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium, Eger. Felkészítő tanár: Dr. Szabóné Kállay Ágota
2. Kövér Bálint – Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium, Eger. Felkészítő tanár: Bozóné Tóth Gabriella
3. Nagy Bence Tamás – Andrássy György Katolikus Közgazdasági Középiskola, Eger. Felkészítő tanár: Hering Zsuzsanna

 

Az „Angol nyelv" kategória díjazottjai:
1. Tóth Máté – Neumann János Középiskola és Kollégium, Eger. Felkészítő tanár: Tarnóczi Aranka
2. Assani Alexandra-Tokaji Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, Tokaj. Felkészítő tanár: Horváthné Bócsi Ildikó
3. Kállai Zoltán-Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Sárospatak. Felkészítő tanár: Tóthné Jenei Gabriella
4. Tóth Máté -  Neumann János Középiskola és Kollégium, Eger . Felkészítő tanár:Barczi-Veres Krisztina

 

Köszönjük az Eszterházy Károly Főiskola, a Német Nagykövetség Budapest, a Goethe Intézet, az MM Publications és a TÁMOP-4.1.2D-12/1/KONV-2012-0002 projekt támogatását.

 

 

 


< Vissza